Határok 

 

A belső utazás több (külföldi) rendezvényén a résztvevők megfogalmazhatják, milyen érzést váltott ki belőlük a bevezető, gondolatébresztő téma. Mindenki a saját megéléséről beszélhetett, és senki nem fűzhetett a másik elbeszéléséhez semmit. A sokadik rendezvény után már mindenki érti, és tudja, hogy amit te átéltél, én azt másképp éltem meg. Megszűnik a másoknak kéretlenül tanácsokat osztogató, a mindent tudó és jobban tudó, azaz a megváltó szerep gyakorlásának a kényszere.

Ez volt számomra a legértékesebb határ: a mások megélésében nem lehet okosabbnak lenni, tanácsot adni végképp nem.

Ennek a szabálynak az az alapja, hogy valamennyien tanulni, tapasztalatot szerezni öltöttünk testet. Tudja valaki biztosan a saját életfeladatát, miket kell tanulnia, megtapasztalnia? Ha mégsem, miért akar a másik életében okos lenni?

Tehát ne piszkáld a másik életét, nem tudhatod, miért élte meg azt, amit megélt. Ne akard átvenni a megtapasztalását, az valószínűleg úgysem azonos a tiéddel. A tanulását pedig végképp ne akadályozd (féltésből, aggódásból, kímélésből, ezt is jobban csinálod hozzáállásból?), mert te jobban tudod, mi a jó - NEKI. Ne vedd el a tanuláshoz, a tévedéshez való jogát, a szabadságát!

Gyakorold az említett aranyszabályt, és kapsz mellé egy csodát:

megtanulsz figyelni a másikra, ki tudod várni közbevágás nélkül, amit ő szeretne megosztani veled. Sokszor elég annyi, ha valaki hangosan szavakba foglalhatja, ami foglalkoztatja. Ha mégis segíteni szeretnél neki, csak annyit kérdezz meg tőle, milyen érzést vált ki belőle az, amit elmesélt? Hogyan érzi magát tőle? Ne add a szájába, amit te éreznél! S hallgasd meg azt is türelmesen. Az ilyen hallgatóság manapság nagyon ritka, és nagy kincs.

Légy TE ez a kincs!